Partnereink

Román Lovas Szövetség

A lovastörténelmünkben hagyott fehér folt után, a háborút követően 1947-ben újjászületett a tudományág, amely korábban nemzetközi sikereket hozott. 1947. január 17-én a Népszerű sport elnevezésű újságban Lovashagyományok – A lovassport újjászületése új szellemből címmel jelenik meg Victor Bănciulescu cikke, aki következetesen végigkíséri a lovasokat és erőfeszítéseiket, hogy ismét sikerre vigyék a sportágat.

Elkezdik újraszervezni a régi lovasklubokat és másokat hoznak létre, vidékeken is, hogy mindenki számára elérhető legyen a lovaglás. Ilyen erős alapokkal sokat nem késlelkedett a sportág újjászületése…

1947 február 13-án megalakult a Román Lovas Szövetség… 1957. július 2-án megjelent a Román Munkáspárt központi bizottságának és a Román Köztársaság miniszteri tanácsának határozata, amely új irányzatot hoz a romániai sportéletbe. Ezen intézkedések következményeként az egyes sportágat szövetségekbe tömörülnek.

Bővebb információk az alábbi linken olvashatók aici

 

Transylvania Horse Show

‘’ Transylvania Horse Show projekt 7 évvel ezelőtt született, amikor még Romániában nagyon kevés lóverseny volt, és egy darabig az egyetlen nemzetközi verseny volt az országban.Logo

Meggyőzni egy idegen résztvevőt, hogy jöjjön Romániába egy 200 fős falu szomszédságába, ahova nem vezet aszfaltos út, nem működnek a telefonhálózatok, és meggyőzni egy nézőt, hogy eljöjjön a lóversenyre, csak a kihívások sorozatának kezdete volt.

A szervezőcsapat energiájának és tapasztalatának, néhány szponzor hosszútávú támogatásának, a különböző szakterületeket és generációkat képviselő nagyszámú önkéntesnek, a hatóságok támogatásának köszönhetően a rendezvény kinőtte az ország határait.

Bővebb információk az alábbi linken olvashatók aici

 

Erdelyi LovasErdélyilovas.ro

Az első magyar nyelvű erdélyi lovas szakportál, melynek alapítása óta fő célja a lovasélet, az erdélyi lovas események népszerűsítése, és a lovas hagyományok ápolása. A portál 2013 áprilisában indult, azóta képes beszámolókkal tudósít az Erdély területén megrendezett legtöbb lovas eseményről az erdelyilovas.ro tematikájának megfelelően. Kiadója a székelykeresztúri (Hargita megye) Lukács Lehel Elek.

Bővebb információk az alábbi linken olvashatók aici

 

Románia Lovai Program

A legkorábbi időktől kezdődően az emberek a természetes lőkiképzést alkalmazták, megfigyelték a pszichoProgramul-Caii-Romanieilógiájukat és a viselkedésüket a szabadban.

A Románia Lovai Programnak a célja, hogy megváltoztassa a hazai társadalom hozzáállását a hazánkban nevelt lovakhoz, és megismertesse a klasszikus természetes lókiképzés módszerét. Azt kell megértenünk, hogy a ló nem egy jármű, amely a mi céljainkat szolgálja, hanem a társunk és a barátunk. A lovakkal való kommunikáció titka mindannyiunkban benne van, csak fel kell fedezzük.

A természetes lókiképzés a lóval való kommunikáció technikája, amely a ló gondolkodásmódját és viselkedését használja fel. A ló szabadban való viselkedése nagyon sokat elárul a természetéről. A természetes lókiképzés és az ember-ló közötti kapcsolat legfontosabb elemei a tisztelet, a felelősség, a türelem, a kikapcsolódás és a siker.

Bővebb információk az alábbi linken olvashatók aici

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *